Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Honfitársaim !

Bírósági tárgyalótermek, ügyészségi kihallgatások, rendőrségi fogdák, börtönbeli ügyvédi beszélők, meghurcoltakkal való foglalkozás, beadványírások és a jogvédő munka hétköznapjainak további szerves részét képező tevékenységek helyett most szokatlan érzés egy díj, a Polgári Magyarországért Díj díjazottjaként egy pillanatra megállni, visszatekinteni, kiállni és szólni Önökhöz. Számomra ugyanis a nemzeti jogvédelem természetes életformává vált az utóbbi években. Mit is jelent a nemzeti jogvédelem ? Az emberi jogok és a nemzeti eszme, nemzeti érdekvédelem összekapcsolását. Mindezt szívós, következetes, szakmailag igényes és kizárólag a Nemzetnek elkötelezett módon.

Ezt jeleníti meg elveiben és gyakorlatában a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amikor képviseli a Magyarországon, vagy a világ bármely táján élő, magyar nemzeti közösség azon tagjait és szervezeteit, akiket és amelyeket nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásuk, világnézetük, vagy a magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt emberi, állampolgári vagy alkotmányos jogokat érintő bármilyen jogsérelem, illetve hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akikkel, illetve amelyekkel szemben a nemzeti érdekekért való kiállásuk miatt eljárásokat indítottak. Megtisztelő szolgálat számomra, hogy a nemzeti jogvédelem eszmei megalapozója, Zétényi Zsolt elnök úr mellett ügyvezetőként irányíthatom ezt a szervezetet és ügyvédként eljárhatok a jogsértettek ügyeiben.

A most átadott díj számomra egyúttal a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkásságának és az alapítvány által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat mára örömteli módon egyre bővülő létszámú együttműködő ügyvédeinek, munkatársainak elismerését is jelenti. Ezúton is köszönöm mindannyiuknak az áldozatos és önzetlen munkát. Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy mindez és munkásságom a Polgári Magyarországért Alapítvány döntéshozói számára is értékesnek és fontosnak bizonyult.

Egyúttal úgy érzem ez a díj is azt is kifejezi, hogy az emberi jogok kérdése és a magyarság jogvédelmének ügye mára megkerülhetetlenné vált, ezért fogadtam el. Mára egyértelművé vált: az emberi jogok ügye nem csak a liberálisok privilégiuma, a nemzeti önvédelem egyik legfontosabb eszköze. Ma a csonka hazában és a Kárpát-medencében elszakított sorban élő honfitársaink számára az alapvető emberi jogok és szabadságok (ideértve a kollektív jogokat, elsődlegesen az önrendelkezési jogot is) kivívása a közösségi megmaradás egyik legfőbb eszköze. Tudatosan, elszántan és bátran élni kell vele.

De az emberi jogok nem csak a jogvédők „belügye”: a jogkiteljesítésért minden felelős és nemzet iránt elkötelezett szervezetnek, mozgalomnak tennie kell, nemcsak a szólamok szintjén és a hatalmi, napi érdekek mércéjén. Mindenkinek a maga helyén és lehetőségére álló eszközökkel, kívánok ehhez elszántságot és kitartást. A Kossuth téri kordon elbontása bátor és fontos tett volt. A gátló kordonok elbontásra van most szükség az élet számos területén. És talán még most sem késő például parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményezni a tavaly őszi tömeges rendőri jogsértések tárgyában, különös tekintettel az elmaradt jóvátételre és felelősségre vonásra, a még mindig tapasztalható jogellenes rendőrségi gyakorlatra és koncepciós eljárásokra.

A tavaly őszi tüntetések és megemlékezések véres, tömeges jogsértésekkel történt szétverése elementáris erővel mutatott rá arra, hogy az emberi jogok terén is válsághelyzet van Magyarországon és, hogy a magyar emberek hazájukban jogfosztott helyzetben élnek.

A tavalyi tüntetések első percétől kezdve ott voltunk a jogsértettek mellett és mai napig ott vagyunk. 70 ember ügyében jártunk el, járunk el, mára már csaknem felük esetében megszűntek a büntető vagy szabálysértési eljárások, de még sajnos nem kis számban vannak folyamatban koncepciósnak nevezhető eljárások, mint például Budaházy Györgyé, akit vélemény-nyilvánítási szabadság határait át nem lépő írásai miatt súlyos, állam elleni bűncselekménnyel miatt vádoltak meg, tartanak lakhelyelhagyási tilalom alatt csaknem 9 hónapja és állítanak bíróság elé jövő januárban. Vagy azon egyetemista fiatalé és társáé, akiket el nem dobott tárgyak eldobásáért első fokon 2 év 8 hónap, illetve 2 év 10 hónap letöltendő börtönre ítéltek rendőr tanúk vallomásai alapján és akik ügyében jövő héten döntenek másodfokon.

Sok feladatunk van még: a több száz brutálisan megvert, kilőtt szemű, eltört csontú, megrokkant sérült, önkényesen fogva tartott áldozat egyike sem jutott még a nemzetközi emberi jogi egyezmények és hazai jogszabályok szerint nekik járó kártérítéshez, kártalanításhoz. Dacára annak, hogy számos feljelentést tettek –köztük mi is – egyetlen, jogsértésekért felelős rendőri vezetőt sem vádoltak meg, csupán a kisrendőrök egy csekély részét és még mindig nincsenek biztos garanciák arra, hogy mindez nem történhet meg újra. Jóvátétel, felelősségre vonás, koncepciós eljárások megszüntetése és megelőzés.

Ebben a küzdelemben a 2006. október 23-a után létrejött, Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós társelnökök által vezetett Civil Jogász Bizottságban megbízható és elkötelezett jogvédő partnerre találtam, találtunk: az Összefogás az Igazságért közös programunk keretében az említett célokért küzdünk vállvetve. Nemzeti jogvédők és civil jogvédők együtt. A bizottságba magam is azért kaptam meghívást, hogy a nemzeti jogvédő munka során felhalmozódott tapasztalatokkal járuljak hozzá a tavaly őszi emberi jogi jogsértésekről szóló jelentés elkészítéséhez. A Jelentés, csakúgy mint a bizottság mára szintén megkerülhetetlenné vált. Ezúton fejezem ki bajtársi elismerésemet és köszönetemet a bizottság minden tagjának a munkájukért, a közösen vívott küzdelmekkel elért eredményekért, a díjjal járó elismerés egyúttal úgy gondolom nekik is jár.

Díjazott társam, Ékes Ilona országgyűlési képviselői esküjéhez hűen szintén a tavaly őszi véres történések első percétől kezdve odaállt a meghurcolt, megtiport, megalázott és nem egy esetben megkínzott áldozatok mellé. Máig nem eresztette el kezét a maradandó fizikai és lelki sérüléseket szenvedettek kezét. Ezzel megmutatta, hogy miként kell valóban elkötelezetten kiállni az önkény ellen és az elesettekért. Köszönet és tisztelet illeti ezért.

Persze mindaz, ami tavaly ősszel történt azonban nekünk, nemzeti jogvédőknek nem volt váratlan, mivel már évek óta folytattuk 2002 óta jogi küzdelmeinket olyan ügyekben, ahol a gyülekezési jogát, vélemény-nyilvánítási szabadságát gyakorló, a magyarságért szavukat felemelő és bátor tetteket vállaló személyekkel, csoportokkal szemben járt el a hatalom demokratikus jogállamoktól teljesen idegen, önkényuralmi rendszerekre jellemző módon.

Kiemelten fontos tehát megemlékezni és tisztelettel nézni azokra, akik saját maguk, családjuk sorsát kockáztatva a jogfosztottságtól szenvedő milliók helyett és érdekében vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy Dávidként álljanak ki és szembe a hatalom Góliátjával szemben.

Ők azok, akik a szabadság zónáiban a hatalom által egyre beljebb helyezett tilalomfák elé mernek lépni és példájukkal, kiállásukkal figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy jogainkért, szabadságunkért és sorsunk jobbra fordításáért ki kell állni, további hátrálásnak nincs helye.

A hat gyermekes Kocsis Imrét, a Lelkiismeret 88 Csoport elnökét például 2003-2004 között négy különböző tüntetés, rendezvény helyszínéről hurcolta el a rendőrség, utóbb minden esetben kiderült jogsértő módon. Most novemberben a 2003. december 1-jei jogellenesen szétvert kormányellenes tüntetés 32 meghurcolt résztvevőjének egyezség útján harcoltunk ki jelentős összegű kártérítést és elégtételt.

Köszönet és elismerés illeti őket, mert nélkülük nem irányulhatott volna és irányulhatna rá a hazai és külföldi közvélemény figyelme a honi emberi jogi válsághelyzetre és nem születhettek volna meg azok meghatározó jelentőségű bírósági döntések, amelyek jogvédő munkánk gyümölcseként iránymutatást adnak a meghurcoltak jóvátétele és a gyülekezési jog gyakorlása terén. Ezek az ítéletek ugyanakkor további bátorítás is adnak mindenkinek: ne féljenek élni vélemény-nyilvánítási és gyülekezési jogukkal, mert ha bárkivel szemben törvénysértően lép fel a rendőrség, akkor elégtétel és kártérítés jár a jogsértettnek.

A díjjal járó összeget ezennel felajánlom a 2006. október 23-i rendőri erőszak egyik talán legsúlyosabb szemsérültje, Csorba Attila és a súlyos agykárosodást szenvedett, két gyermekes Kiss László részére, bár tudom mindez legfeljebb csak enyhíteni, de megszüntetni nem tudja mindazon hátrányokat, amelyeket ők felelőtlen és agresszív hatalmi önkény miatt szenvedtek el.

Kiemelt köszönet illeti családomat, akik nélkül nem tudnám jogvédő munkámat végezni, ő értük is teszem dolgomat, bízva abban, hogy – ha még szükség lesz rá – gyermekeim folytatni fogják amit elkezdtem.

Jogvédő munkámat nem adom fel, azt az utolsó paragrafusig folytatni fogom, remélve, hogy eljön egy olyan időszak, amikor azt sokkal békésebb és nyugalmasabb területeken végezhetem.

Végül egy ma is megszívlelendő idézettel köszönöm meg megtisztelő figyelmüket a legnagyobb magyartól a felelős hazafiságról, amely tárgyban a három éve zajlott népszavazási kampányban méltatlanok méltatlanul nyilatkoztak meg:

„Nem az a jellemteljes hazafi, ki kormány-tekintet vagy pártérdek alá sorozza a haza javát, de az ki a két elsőt állhatatosan és gyáva félelem nélkül mindig emennek rendeli alá.” (gróf Széchenyi István: Politikai programmtöredékek, 1847.)