|
Dr. Gaudi-Nagy Tamás közleménye a Jobbik Magyarországért
Mozgalom országgyűlési képviselőjelölti felkérésének elfogadásáról Alapos megfontolás után
örömmel fogadtam el Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökének
múlt évben hozzám intézett felkérését, hogy a demokráciáért, a magyar emberek
szabadságáért, méltóságáért és jogaiért évek óta kifejtett nemzeti jogvédő tevékenységemet
az eddigi következetességgel, elszántsággal, de új szerepben: Magyarország
országgyűlési képviselőjeként is folytassam. A megmérettetést vállalva
Budapest 23. sz. egyéni választókerületében (XV. kerület) indulok a Jobbik
képviselőjelöltjeként. Párton kívüliként örömmel vállaltam a jelöltséget egy
olyan párt támogatásával, amely következetesen és kétes háttéralkuk nélkül
harcol a magyar emberek szabadságáért, méltóságáért, a nemzeti öntudat
erősítéséért, Magyarország felemelkedéséért. Számomra mindig a
Kárpát-medencében jelenleg határokkal szabdalt testtel élő magyar nemzet
szolgálata az elsődleges, eddigi jogvédő, közéleti és civil szervezeti
munkásságomat az a vezérelv irányította, hogy ennek a különleges értékekkel
rendelkező, sokat szenvedett, de sokra hivatott és küldetéssel rendelkező
közösségnek megmaradását és felemelkedését segítő, hasznot hajtó tagja
legyek. Új feladatom ellátása során is ezt tartom szemem előtt. És ez vezeti
a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot is, amely továbbra is független, csak a
nemzetnek elkötelezett jogvédő szervezetként végzi munkáját természetesen
tapasztalatait, tudását megosztva azokkal, akik arra a nemzet üdve érdekében
arra igényt tartanak. A nemzethez tartozik
mindenki, aki magáénak érzi ezt a közösséget és ugyanazon problémáktól
szenved: éljen a lerongyolódott fővárosban, annak bármely kerületében kertes
házban, panelben vagy vidéken elhagyatott, védtelen, posta és busz, vonat
nélkül maradt kistelepülésen kiszolgáltatva a bűnözésnek és a cselédmunkát
végeztető cégeknek vagy intézményeit működtetni alig bíró, vonzó jövőképet
sokszor adni nem tudó városban. És a nemzethez tartoznak azon honfitársaink,
akiket igazságtalan határok választanak el tőlünk
vagy akik emigrációba kényszerültek, pedig a közös nyelv, kultúra, történelem
és sors eltéphetetlenül összeköt minket. A nemzethez tartoznak azok is, akik
az elmúlt húsz és, de különösen az elmúlt 8 év reménytelensége miatt
elhagyták az országot és külföldön próbáltak szerencsét. És természetesen a jogász
kollégák is, akiknek rendkívüli felelőssége és feladata, hogy jogászi
eskünkhöz híven valóban az igazság mellé álljanak és
ne szolgáljanak egy olyan rendszert, amely bebizonyította, hogy nemzet- és
életellenes. Magyarország ma nem jogállam, emberi jogi válsághelyzet van: a
szocialista-liberális hatalomgyakorlók a jogot és a rendvédelmi szerveket
évek óta saját önkényes hatalmuk védelmére és a másként gondolkodók, a
kormány ellen tiltakozók, a politikai ellenállók és a nemzeti értékeket
vállaló személyek és szervezetek megzabolázására használják fel. Ezúton is
kérem jogász kollégáimat, hogy tudásukat, tapasztalatukat állítsák a nemzet
szolgálatába, a törvények rendjét ne önös szempontok, a hatalmi önkény és
idegen érdekek szerint, hanem a közjóra és a nemzet értékeire, érdekeire
figyelemmel igyekezzenek alakítani, fenntartani, alkalmazni. Most mindenkire
szükség van, hogy együtt történjen meg a gyökeres változás az élet minden
területén. Párttagságot
nem vállalok, civil, nemzeti jogvédő maradok, de megtisztelő, hogy most lehetőség
nyílik arra, hogy – ha a választópolgárok is úgy gondolják -, hogy 2010
áprilisától már ne csak a jogalkalmazás területén küzdjek a magyar emberek
szabadságért és jogaiért, mindig az önkény által teremtett kész helyzetben
menteni tárgyalóteremben, fogdákon vagy tüntetések helyszínén a
megtiportakat, az ellenállókat, de immár a törvényalkotásban, a nemzet
templomában, az Országgyűlésben is megjelenhessen és befolyást gyakoroljon a
nemzeti jogvédelem értékrendje: nemzeti jogvédőként kiálljak a magyar
érdekekért,
minél több jobbikos képviselőtársammal együtt. Az állam kiemelt
kötelessége az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása és védelme:
tartózkodnia kell megsértésüktől, és egyúttal gondoskodnia kell az
érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Demokratikus jogállamban
kívánatos a polgárok cselekvő részvétele a közügyekben, és az, hogy a
közösség életét meghatározó kérdésekben bátran, félelem nélkül nyilváníthassa
ki mindenki a véleményét a nyilvánosság előtt egyedül vagy csoportosan – például
tüntetéseken – és részt vehessen szervezetek életében. Két választás között
is fontos és szükséges, hogy az emberek hangot adhassanak követeléseiknek,
vágyaiknak, elégedetlenségüknek, illetve közösségi céljaik megvalósítására
civil szervezetekbe tömörüljenek. Célom, hogy a jog a
kifosztás, alávetés és elnyomás eszköze helyett a közjót szolgálja:
biztosítsa a magyar emberek szabadságát, méltóságát, biztonságos, büszke és
boldog életét. Ehhez olyan igazságos és rendet teremtő jogszabályokra van
szükség, amelyek a magyar nemzet egészének életfeltételeit és érdekeit
szolgálja és nem csak egy szűk kisebbség kiváltságait, kétes körülmények
között szerzett vagyonát és tisztségeit védi. Az elmúlt húsz év jogalkotása
és jogalkalmazása sajnos jórészt az utóbbiról szólt, ennek most véget kell
vetni. Örömömre szolgál, hogy ebben a küzdelemben a Jobbik programja és
Morvai Krisztina – hozzám hasonlóan pártonkívüliként - Európai Parlamentben
képviselőként és itthon végzett nemzeti jogvédő munkássága mindehhez irányt mutat. Bár munkásságom úgy
gondolom ismert a hazai közvélemény előtt, mégis néhány mondatban
szükségesnek látom összefoglalni. Ügyvéd vagyok, Európa jogi szakjogász,
nemzeti jogvédő, három fiúgyermek édesapja, az ország egyik legtekintélyesebb
és legeredményesebb jogvédő szervezetévé vált Nemzeti Jogvédő Alapítvány és
Szolgálat (www.nja.hu) kezdeményezője és 2005 óta ügyvezetője. A magyar
emberek szabadságáért évek óta folytatott küzdelmem miatt széles körben
elismert jogi képviselőként számtalan ügyben védtem és segítettem
jóvátételhez sikeresen politikai szabadságjogait gyakorló vagy éppen csak
rossz időben, rossz helyen tartózkodó, rendőrség és ügyészség által
meghurcolt, kiszolgáltatott áldozatok tucatjait a hatalom által indított
koncepciós eljárásokban. Precedenspereink gyökeresen átalakították a
joggyakorlatot: ma már egyértelmű, hogy a tüntetés helyszínéről szabálysértés
„gyanújával” elhurcolt tüntető „felmentése” esetén a szabadság korlátozásáért
jelentős kártérítés jár, nem lehet büntetlenül megalázni az embereket. Tagja
voltam a 2006 őszi rendőri erőszakot kivizsgáló és leleplező – Morvai
Krisztina társelnökletével működött - Civil Jogász Bizottságnak, amely
2007-ben közel 300 oldalas jelentést készített a 2006. őszi rendőrségi
brutalitásokról, ügyészségi és bírósági jogsértésekről, megnevezve a
felelősöket, elsősorban a politikai vezetést. 2006 ősze csak megerősítette a
nemzeti jogvédelmet, a nemzeti ellenállást és végképp egyértelművé vált a
hatalom nemzetellenessége, amely szemkilövésekben, kardlapos lovasrohamban és
valóságos embervadászatban csúcsosodott ki. 1998 óta vagyok önálló
ügyvéd, 2001 óta mediátor, az emberi jogok mellett szakterületeim közé
tartozik többek között az európai jog, a munkajog és a polgári jog is. Az
európai jog beható ismerete miatt már 2003-ban az Európai Unióhoz történő
csatlakozásról szóló népszavazás során szakértőként vettem részt az ellenző
oldal kampányában, mivel már akkor látható volt, hogy a csatlakozás egyoldalú
és kizsákmányoló feltételekkel történik. Az ügyvédi talárt továbbra sem fogom
letenni, mivel a tapasztalon alapuló jogászi munkát nagyon szeretem és még
számos kiemelkedően fontos ügyben járok el. Alapító tagja és
tiszteletbeli elnöke vagyok (1998-2007 között elnök) a Kárpát-medencében élő
magyar fiatalokat segítő Magyar Csodaszarvas Egyesületnek. Működésünk eddigi
10 éve alatt az elszakított nemzetrészek mindegyikét érintő számtalan
jószolgálati akciót, programot (például jótékonysági hangverseny, vezetőképző
tábor, adománygyűjtés) szerveztünk. Mindig olyan oktatási vagy kulturális
intézményt vagy szervezetet támogatunk, amely jelentőségében és felfogásában
példaértékű lehet minden magyar számára, elég, ha Böjte
Csaba erdélyi gyermekmentő intézményhálózatára gondolunk. További részletek
megismerhetők a www.csodaszarvas.hu című honlapon. 2002-2006 között a
Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja voltam és ezen időszak alatt
küzdöttem az elcsatolt területen élő magyarok magyar állampolgárságáért. A
délvidéki magyarok állampolgárságáért indított próbaperek ma is tartanak. Fontos számomra, hogy olyan
párttól kaptam bizalmat, amelyik programja középpontjába a nemzeti
önrendelkezést és az igazságosságot tette. Nemzeti jogvédőként, a közösségi
értékeket garantáló emberi jogok elkötelezettjeként nagy örömmel üdvözlöm,
hogy ebben a megfélemlített országban akadt olyan párt, amelyik egyetlenként
nyíltan és hitelesen kiáll a polgári és politikai szabadságjogok mellett (a
párt elnöke ellen jelenleg is példa nélküli koncepciós eljárás zajlik) , és megvédi a magyarok gazdasági, szociális és
kulturális jogait, jogunkat az egészséghez, az egészséges környezethez,
vízkincsünkhöz, termőföldünkhöz, nemzeti vagyonunkhoz. Közös célom a
Jobbikkal, hogy Magyarországon véget érjenek a rendszeres és súlyos
jogtiprások, az önkényt felváltsa a jogállam és a valódi demokrácia és
kerüljenek a dolgok ismét a helyükre, állítsuk fejéről a talpára az országot,
az abnormálissá tenni kívánt normális legyen ismét a meghatározó, megszűnjön
a szabadságért küzdők démonizálása és a valódi
szélsőségesek kerüljenek méltó helyükre. A mai emberi jogi
válsághelyzetben kiemelten fontos szerepe van a rendszeresen rendőri
erőszakkal, önkénnyel, koncepciós eljárásokkal eredménytelenül megtörni
kívánt politikai ellenállóknak, hiszen ők is azok közé tartoznak, akik saját
maguk, családjuk sorsát kockáztatva a jogfosztottságtól szenvedő milliók
helyett és érdekében vették, veszik a bátorságot ahhoz, hogy Dávidként
álljanak ki és szembe a hatalom Góliátjával szemben. Ők is azok, akik a
szabadság zónáiban a hatalom által egyre beljebb helyezett tilalomfák elé
mernek lépni és példájukkal, kiállásukkal figyelmeztetnek mindenkit arra,
hogy jogainkért, szabadságunkért és sorsunk jobbra fordításáért ki kell
állni, további hátrálásnak nincs helye. Akiknek a rendet fent kéne tartaniuk
és a bűnözőkkel szemben kellene intézkedniük, azok verik szét, üldözik
sokszor az országunk állapota miatt tiltakozókat. Az általam vezetett Nemzeti
Jogvédő Szolgálat is évek óta küzd ez ellen és továbbra is ezt fogja tenni. A pártállami rendszer
bukását követően másfél évtizeddel, 2006 őszén véres valósággal éledt újjá a
véglegesen letűntnek hitt diktatórikus önkény. Ennek azonban egyértelmű
előzményei voltak. 1994-98 között a Horn-kormány időszaka alatt, majd
különösen 2002 óta tapasztalható a politikai szabadságjogok durva megsértése.
Rendszeressé vált a rendőrség jogellenes és a szakmai normákat semmibe vevő
eljárása a kormány ellen tüntetőkkel, szervezetekkel szemben. A 2006 őszi tüntetések
során több ezer ember alapvető jogai sérültek, illetve több százan szenvedtek
súlyos testi, lelki sérüléseket, és kerültek önkényes fogva tartásba, majd
pedig lettek koncepciós eljárások meghurcoltjai. Mára már jogerős bírósági
ítéletek tucatjai is igazolják a civil és nemzeti jogvédők határozott és
dokumentált véleményét, hogy kirívó és nyilvánvaló jogsértések százait
követték el a rendvédelmi szervek. Az ember nem a hatalomnak,
az önkénynek kiszolgáltatott alattvaló, hanem küldetéssel és méltósággal
rendelkező, öntudatos és cselekvő egyén. Elidegeníthetetlen jogokkal
rendelkezik a közügyekben való részvételhez, a közösségi önrendelkezéshez, de
ezen túlmenően egyéni és közösségi életminőségét meghatározó gazdasági,
szociális és kulturális jogai is vannak, így például joga van az egészséges
környezethez, táplálékhoz és az élelmiszer-önrendelkezéshez. A saját elveim
ás a Jobbik emberi jogi és politikai felfogása szerint fontos, hogy az ember
aktív formálója, s ne csupán passzív elszenvedője legyen saját maga és
közössége sorsának. Ez utóbbi cél álláspontunk szerint az emberi méltóság és
az emberi jogok lényege. A szabadságjogokat
nemzetközi egyezmények és hazai jogszabályok biztosítják, de egyúttal a
történeti alkotmányosságunkból, jogi hagyományainkból is következik, hogy az
egyén nem kiszolgáltatottja az államnak, hanem a mellérendelésen és
jogegyenlőségen alapuló alkotmányos szabadságok címzettje. Történelmünk során
joghelyreállító küzdelmeink és szabadságharcaink is alapvetően ezen szabadságok megvédéséért folytak. Ma már egyértelmű, hogy
olyan csoportok ejtették foglyul az országot, amelyek szervezetten és
üzletszerűen fosztogatják a nemzet vagyonát, szisztematikusan törekednek a
nemzet életfeltételeinek aláásására és az állam intézményeket, a jogi
eszközöket e cél érdekében folyamatosan visszaélésszerűen használják.
Egyrészt saját végtelenül káros tevékenységük kiteljesítésére, elfedésére,
másrészt pedig azok elleni elnyomásra, akik ezzel szemben megalkuvásmentes
határozottsággal küzdenek. Érezhető, hogy az emberek
többsége számára az a legfontosabb, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége
legyen. Az állam álarca mögé bújt nemzetellenes politikai erőknek távozniuk
kell, kőkeményen felelősségre kell őket vonni, el kell számoltatni őket és
helyettük tiszta kezű, valóban nemzeti érdekeket, értékeket képviselő és
védő, a köztisztségeket szolgálatnak tekintő személyek kell
kerüljenek az ország vezető őrhelyeire. Mindehhez elsődlegesen
rendkívül határozott akarat kell és megfelelő politikai felhatalmazás, a
felelősök „birtokon belül” vannak, tehát áttörést csak a választások után
remélhetünk. Legfontosabb, hogy eltökélt, sziklaszilárd és hiteles politikai
akarat legyen és ennek érzékelhetően ki is kell fejeződnie programban,
elképzelésben. Az úgynevezett rendszerváltás óta mindig csak
szándéknyilatkozatok hangzottak csak el, de a valódi megtisztulás mindig
elmaradt: most erre kézzelfogható esély kínálkozik. Rendkívüli jelentőségűnek
és egyúttal kivételesen példaértékűnek tartom, hogy Vona Gábor a Jobbik
programjának megalkotásában való meghatározó részvételre is felkért: ennek
eredményeként büszkén és elégedettem mondhatom el a nemzeti jogvédők
helyzetelemzése, értékrendje, célkitűzései a program részévé váltak. Nem igaz, hogy a fennálló
neoliberális rendszernek nincs alternatívája. A Jobbik programja mélyenszántó
és valós kórképet ad, de megadja hozzá a megfelelő gyógymódokat is. A program
a magyar emberek tényleges, valós tapasztalataira épül: igazságos, emberséges
és megvalósítható jövőképet kínál. Az Országgyűlésben a
Jobbikkal együtt küzdeni fogok azért, hogy teljes körűen feltárják a 2006.
őszi rendőri brutalitás és ügyészségi-bírósági jogsértéseket, hogy ilyenek
többé ne fordulhassanak elő, hogy a felelősök ne kerülhessék el jogos
büntetésüket, illetve testületekből eltávolíttassanak, a lelkileg-testileg
sérült civilek mielőbb kapjanak megfelelő jóvátételt, és szüntessék meg a még
folyamatban levő koncepciós eljárásokat. A politikai okokból elítéltek
számára közkegyelmet kezdeményezünk és kivizsgáltatunk minden olyan 2002 óta
tapasztalt rendőri és más hatósági fellépést, amelynek során alapvető
szabadságjogaikat gyakorlókkal szemben jogsértő módon jártak el, a
felelősöket felelősségre kell vonni. Hatályon kívül kell helyezni a
gyülekezési és egyesülési jogot alkotmánysértő módon korlátozó törvényeket és
rendeleteket, és meg kell szüntetni az ilyen jogszabályok alapján még
folyamatban levő eljárásokat, illetve mentesíteni kell a hátrányos
következmények alól az ilyen jogszabályok alapján elítélt, megbüntetett
személyeket. Ennek érdekében fel kell oldani az ilyen rendőri akciókkal
kapcsolatos minden irat és dokumentum titkosságát. Meg kell szüntetni azt a
jogállamisággal összeegyeztethetetlen gyakorlatot, hogy a rendőrséget a
kormány magánhadseregeként, érdekeit elfogultan védő karhatalomként,
megtorló-megfélemlítő gépezetként működtetik a politikai ellenállókkal
szemben a vonatkozó jogi és szakmai szabályok megszegésével,
elfogadhatatlanul háttérbe szorítva a rendőrség bűnüldöző és valódi
közrendvédelmi feladatkörét. Hatékony és gyors jóvátételt biztosító,
szabályozott, peren kívüli megelőző eljárást eredményező egyszerűsített,
„egyablakos” kártérítési rendszert alakítunk ki a rendvédelmi szervek
(illetve ezen túlmenően bármely közigazgatási szerv) jogsértéseinek áldozatai
számára, megszüntetve a jelenlegi rendszer lassúságát és méltánytalanságait,
továbbá megfelelő pénzügyi alapot rendelünk az így elszenvedett károk
megtérítésére. Megakadályozzuk a véleménynyilvánítási szabadság korlátozására
irányuló olyan – jellemzően gyűlöletbeszéd elleni fellépésnek álcázott, de
valójában antidemokratikus – törekvéseket, amelyek a magyar nemzet és a világ
sorskérdéseinek, a múlt és jelen történéseinek, illetve a jövő kérdéseinek
szabad, nyilvánosság előtt zajló megvitatását veszélyeztetik. Támogatni fogom
a jogállami normák érvényesülésének garanciáját jelentő, valódi jogvédő
szervezetek megerősödését és a hatalmi önkényt ellensúlyozó működésük
támogatását. Fellépek az Országgyűlésben
a gyülekezési, egyesülési, a szólás- és a sajtószabadság, és általában a
politikai szabadságjogok kérdésében a jogkiteljesítés mellett és a kettős
mérce ellen. Szorgalmazni fogom az emberi méltóság védelmét, az egyéni és
közösségi jogok erőteljesebb érvényesítését Magyarországon és az elszakított
területeken élő magyarok körében. Kezdeményezni fogom egy
olyan jogvédő hálózat kiépítését, amely a Kárpát-medence magyarok lakta
területein nyújt jogi segítséget a joghátrányt vagy jogsérelmet szenvedő vagy
jogkereső magyaroknak. Ezen túlmenően pedig síkra
fogok szállni a radikális változás programjának teljes körű megvalósítása
mellett, de különösen a szabadságjogokon kívül a rendvédelem, az
alkotmányügy, az igazságügy és nemzetpolitika területén. Munkám során
természetesen számítok a Nemzeti Jogvédő Szolgálat minden munkatársának és
minden jóérzésű, tenni akaró jogász kolléga, kolléganő és nem jogász ember
segítségére, támogatására. Szükségesnek tartom, hogy
az országgyűlési képviselők rendszeresen és mindenki számára érthetően
számoljanak be választóiknak arról, hogy mit tettek, mit végeztek, hogyan
használták ki a magyar emberektől, választóiktól kapott lehetőségeket a
magyar érdekek érvényesítésére. Szeretném, ha ebben az új
közéleti szerepben is megismerhető, átlátható és az érdeklődők számára
követhető lenne a munkám. Éppen ezért - ha megválasztanak - a nyilvánosságot
rendszeresen tájékoztatni fogom képviselői munkámról és egyúttal arra kérem a
sajtó képviselőit, hogy ne legyenek szolgalelkű végrehajtói az elhallgatást
és torzítást elrendelőknek. A valóságnak megfelelően tájékoztassák a
közvélemény. Előre is hálásan köszönöm, hogy mostantól kezdve munkámat új
szerepemben is rendszeresen figyelemmel kísérik, arról tudósítanak, és új
szerepemre tekintettel sem fosztják meg a közvéleményt a jogvédelem
eredményeivel kapcsolatos hírektől, eseményektől. Kérem a hazánk sorsának
jobbra fordulásáért tenni kész emberek támogatását, várom ötleteiket,
javaslataikat. Kérem mindehhez
támogatásukat, bizalmukat ! Ne felejtsük el: a
választás egy olyan népakarati felhatalmazás, amellyel valóban változatni
lehet sorsunkon és ezt a felhatalmazást kell érvényesíteni utána kemény és
kitartó munkával a gyakorlatban a nemzet sorsának jobbra fordításáért.
Garanciát erre az jelentheti, ha a radikális változtatásra valóban hitelesen
képes és kész erő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom kap jelentős bizalmat
2010 tavaszán. Végül a neves antik
gondolkodó, Platón megfontolandó gondolatait ajánlom figyelmükbe: " Ha a
bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a
polisz életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak
uralkodni rajtuk" Isten óvja és vezesse Magyarországot! Tisztelettel: dr. Gaudi-
Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
ügyvezetője és a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje Budapest, 2010. január 18. A sajtótájékoztatóról készült összefoglaló itt érhető el. |