|
A
franciák és hollandok szuperállamot nem akarnak
Magyar
Rádió, Vasárnapi Újság, 2005. június 5. - Mire mondtak nemet, ennek a két
országnak az állampolgárai az alkotmányra, vagy magára az unióra? Gaudi Nagy Tamás európai jogi szakjogász: - A nemet mondók legfőbb motivációja azon
irány elleni fellépés, amely éppen az európai alkotmánnyal szabott
volna ,vagy szabna Európának egy nem kívánatos irányt. Ez azon
szuperállami föderatív formának az erősödése, amely egyrészt önálló
személyiséget adna az EU-nak, másrészt saját zászlaja, saját címere,
saját szimbóluma lenne. Azt kifogásolták a nemmel szavazó
választópolgárok, hogy ők nem kérnek már ennyi Európát, Európának ezen
irányából nem kérnek, amely éppen ellentétes a nemzetek Európájának
gondolatával, ellentétes az egyenjogú, érett, és önálló demokráciák
gazdaságilag hasznos együttélésének eszméjével, ami az EU
alapgondolata. Egy olyan központosított, túlcentralizált rendszer
körvonalait vázolja fel az EU alkotmánya, amely sokban emlékeztet
azokra a formációkra, amelyek nem hoztak eddig még az emberiség számára
sok jót. - Valódi veszély lehet egy ilyen
szuperállam? - Én úgy gondolom, hogy igen; az alkotmány
egyik jellegzetessége az volt, hogy a kis államok súlyát jelentős
mértékben csökkentette. Megálljt mondtak az emberek, és azt mondták,
hogy meg szeretnénk őrizni a sokszínűségünket, szuverenitásunkat,
szeretnék a nemzeti függetlenségnek bizonyos területeit megőrizni,
amelyekre egyre jobban bekúszik az unió. Oktatásügy, szociális ügyek,
munkaügy: folyamatosan foglalja le az élet különböző területeit az
uniós jogalkotás, amely pedig abszolút elsődlegességgel bír a nemzeti
jogalkotással szemben. Szomorún kell megjegyezni, hogy ezen csúfosan
megbukott alkotmányt másodikként fogadta el Magyarország, minden
társadalmi vita nélkül, egyhangú parlamenti döntéssel. Ezzel egyébként
még az EU hivatalos követelményével is szemben mentek, hiszen a
Bizottság egyfajta társadalmi vitát hirdetett meg e tárgyban
Európa-szerte. - Vannak, akik a bevándorlás ellen, vagy a
kelet európai munkavállalók megjelenése ellen emelték fel a szavukat,
nagyon sok embernek fáj az, hogy az uniós alkotmány tervezetben nem
került bele a kereszténység, mások a szociális gondokkal az
egyenlőtlenséggel, például a kelet európai gazdák negyedszeres
támogatásával kapcsolatban vannak rossz véleménnyel, tehát nagyon sok
feszültség van az unión belül. Akár ennek a két népszavazásnak a
fényében, mondhatjuk-e, hogy válságban van az unió? - Válságról nyugodtan lehet beszélni,
hiszen maga az alkotmányozási folyamat sem volt demokratikus.
Jens-Peter Bonde EU-szkeptikus képviselő a legmarkánsabban fogalmazta
meg, hogy lényegében úgy zajlott ez az alkotmányozási folyamat, hogy
kisebbségi véleményeket nem igazán építette be. A keresztény Európára
utaló határozott hivatkozás is hiányzik az EU-alkotmányból. Nyilván a
jelenlegi szabályok alapján most is működőképes az EU. Azt a csalódást
kell megéljék a föderatív Európa szorgalmazói, hogy az európai
nemzetekben még van annyi érettség, és van annyi önvédelmi képesség,
hogy megálljt tudtak parancsolni ennek a nem kívánatos iránynak. Az
lehet a legeurópaibb magatartás, ha már most levonják a
következtetéseket az érintettek, és az EU új, és a föderatív Európa
helyett a nemzetek Európájának szemléletét támogató szabályozást
építenek be az alkotmányba, és ezt bocsátják ismét újra megmérettetésre. - Magyarországon azt lehet hallani, hogy
elsősorban a nemzeti kisebbségek védelme miatt még rosszabb helyzetbe
kerülünk, hiszen ez bekerült volna az új alkotmányba. - A nemzeti kisebbségek védelmével
kapcsolatos rendelkezés, amely inkább egy általános alapelv szintjén
jelenik meg, de konkrét normaszöveg nem hárul hozzá, erre közösségi
jogokat alapozni én megítélésem szerint nem nagyon lehetett volna.
Eléggé álságos álláspontnak érzem azt, hogy az európai alkotmány ezen
rendelkezésének esetleges 2007-ben elmaradó hatályba lépése miatt
joghátrány érné a magyar kisebbséget. Éppen az uniós csatlakozással
érte súlyos hátrány a Kárpát-medencei magyarságot, mert térben és
időben aszimmetrikus módon történt ez meg, oly módon, hogy a délvidéki,
kárpátaljai magyarság számára még egészen távol van az uniós tagság, és
ebből fakadóan ők olyan másodrangú helyzetben vannak, amely számukra
végveszélyeztetettséget jelent. |