Magyarország 2003: szétverik a tüntetést! A december 1-jei gesztenyéskerti jogellenesen feloszlatott
tüntetés krónikája
- sajtócikk
(Megjelent: 2003. december 10-én a Nemzetőr c. hetilapban)
A december 1-jei gesztenyéskerti jogellenesen feloszlatott tüntetés krónikája
December elsején hétfőn este, a gyalázatos koccintás évfordulóján Budapesten
a Gesztenyéskertben magyar polgárok gyűltek össze, hogy kifejezzék megbotránkozásukat
és elítélő véleményüket Medgyessy Péter egész magyar nemzetet megalázó
tavalyi tette miatt.
Minden a bejelentés szerint békésen és nyugodtan alakult
volna, ha a rendőrség nem lép közbe a kádári időket idéző vehemenciával
és agresszivitással a résztvevőkkel és a békés nézelődő járókelőkkel szemben.
A mindeddig nyugodt és passzív tömeg erre a teljesen értelmetlen és jogellenes
fellépésre érthető felháborodással reagált, de a túlerő győzött és 51
embert - köztük közelben ácsorgó járókelőket, gyermekeket - megfogtak
és előállítottak a XII. kerületi rendőrkapitányságra. Elsőként Kocsis
Imrét, a Lelkiismeret'88 Csoport elnökét, a demonstráció szervezőjét emelték
ki a rendőrségi menetoszlop által a Csörsz utca felé préselt csoportból,
Imrét az általa kezelt hangosító berendezés mellől rántották el, majd
- bár nem állt ellen - megbilincselve tuszkolták a rabszállítóba.
Nagyjából ezt követő néhány perccel hívott fel Kocsis Imre, aki közölte,
hogy őt elrabolták az utcáról a kommandósok, megakadályozva őt és társait
abban, hogy a bejelentett és be nem tiltott rendezvényeiket megtartsák.
Azonnal közöltem vele, hogy ez bizony ismét a "hídi tényállás",
azaz az elfogott személyekkel szemben rendzavarás szabálysértésének gyanúja
miatt fognak eljárást indítani.
A következő hívást már a XII. kerületi rendőrkapitányság Maros utcai épületének
folyosójáról kaptam, a háttérből tisztán hallatszott ekkor a fogságba
esettek kórusa: Engedjenek ki ! Engedjenek ki ! Rozgics Mária beszámolt
arról is, hogy két kiskorút is bezsuppoltak, dacára annak, hogy ők sem
adtak rá semmi okot és elengedésüket megtagadták, mert a 14. életévet
betöltötték (a kislány csupán 1 hónappal).
Ekkora már forró dróton voltam dr. Grespik László és dr. Zétényi Zsolt
ügyvéd kollégáimmal és egyöntetűen arra az álláspontra jutottunk, hogy
a rendőrség túllépte a jogszerűség határát, azonban az előállítottak nagy
száma miatt őrizetbe vétel és gyorsított eljárás a többségnél nem várható.
Imrének és a többieknek megüzentük, hogy senki ne tegyen vallomást, tartsanak
ki, rövidesen úgyis el kell engedjék őket.
Így is tettek és igazunk is lett egy kivételével: a kapitányi ígéret ellenére
az utolsóként viszszatartott Kocsis Imrét őrizetbe vették és átszállították
a Gyorskocsi utcai fogdába, telefonomra hajnali egy órakor érkezett a
szűkszavú rendőrségi üzenet: védencemet őrizetbe vették és gyorsított
eljárásban fogják rövidesen bíróság elé állítani. Reggelre már jött az
újabb üzenet: a tárgyalásra nem másnap, hanem szerdán 10 órakor fog sor
kerülni a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai büntető részlegénél.
Kedden délelőtt felvettem a fogda egyik felelős tisztjével a kapcsolatot,
kérve, hogy engedélyezzék Kocsis Imre akkor már több órája helyszínen
várakozó édesanyjának, hogy a fogdarend szerinti 30 perces hozzátartozói
látogatást tegyen. Ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy bár a fogdák
rendjéről szóló rendelet a szabálysértési őrizetben levők esetében nem
zárja ki a hozzátartozói látogatást, de azt csak az adott szabálysértési
ügy előadójának jelenlétében lehet megtenni. A jogszabály csak felügyeletről
szól, egy meg nem nevezett BRFK utasításra hivatkoztak, ami a gyakorlatban
megakadályozza a hozzátartozói látogatások foganatosítását. Ehhez ugyanis
az kellett volna, hogy a XII. kerületi kapitányság alezredes rendfokozatú
rendőrtisztjének legyen jelen, amelyre nyilván nem volt mód.
Kedden délután kerestem fel Kocsis Imre szabálysértési ügyének előadóját,
hogy megtekinthessem az ügy aktáját, mi is egyáltalán az eljárás jogcíme
védencemmel szemben. Egyetlen érdemi iratként a hétfői eseményről készült
rendőri jelentést találtam, amely minden ilyen esetben a tárgyaláson ismertetendő,
tehát csak ott megismerhető feljelentés alapjául szolgál. A jelentés hemzsegett
a nyilvánvaló valótlanságoktól és elhallgatta azt a lényeges körülményt,
hogy a pénteken bejelentett rendezvények megtartását nem tiltotta meg
a rendőrség, azért azokat nem lehetett volna feloszlatni, továbbá nem
lehetett volna senkit ezért előállítani. Különösen jellemző példa a rendőri
erőlködésre a "megzavarták a hangversenyre érkezők, arra közlekedők
nyugalmát" kitétel használata .
Kocsis Imrével ezt követően a mind az ott szolgálatot teljesítők, mind
a kényszerintézkedés alatt állók számára méltatlan, megalázó, elhanyagolt
és lerobbant állapotú Gyorskocsi utcai rendőrségi objektumban ügyvédi
beszélőn egy órát beszélhettem. Imre lelkiállapota rendíthetetlen volt,
azonban az ital fogyasztást is kizáró, korábban megkezdett éhségsztrájk
miatt már mutatkoztak rajta a gyengélkedés jelei, orvosi felügyeletet
kértem a számára, amit megígértek, de mint később kiderült nem adták meg
számára. Gyorsan átbeszéltük az ügyet, egyeztettük a lényeges pontokat
a holnapi tárgyalásra való felkészülés érdekében. Imre röviden tájékoztatta
ekkor telefonon az MTI-t és a Hír Tv-t helyzetéről, állapotáról és az
éhségsztrájkjáról, majd a foglári felszólításra távoznom kellett.
A szerdai tárgyalásra nem sokkal 10 óra előtt érkeztem a Fővárosi Bíróság
Katonai Kollégiumának Fő utcai épületébe, ahol valóságos közelharc fogadott,
ennek sodra csaknem engem is leterített, csak ügyvédi igazolványom mentett
meg a gorombább rendőri intézkedéstől. Nem járt ilyen jól Hering József
újságíró, akit sajtóigazolványának felmutatása ellenére vittek le a földre
a csatárláncot alkotó rendőrök, akik a jog szerint nyilvános tárgyalásra
érkező közönséget és a sajtó nagyszámú képviselőit finoman szólva nem
igazán udvarias fogadtatásban részesítették. Szinte másodpercekkel ezután,
mikor éppen a nagy hangzavarban a műveleti parancsnok után érdeklődtem
az utamat is elálló rendőrsorfalnál brutálisan földre tepertek, megbilincseltek
és elvezettek egy személyt. A közben fellelt parancsnok arról tájékoztatott,
hogy a tárgyalóteremhez rajtam kívül más nem mehet fel, ő erre kapott
parancsot, hogy kitől azt nem mondta meg. Még dúlt a közelharc, amikor
hirtelen ötlettől vezérelve közöltem vele, hogy márpedig a védelem tanúinak
és sajtó bejutásához ragaszkodom, ennek nem kívánt ellentmondani, így
a sajtó képviselői mellett mintegy húsz ember is feljuthatott az emeletre.
A zárt területté nyilvánított első emeleti oldalfolyosón már ott volt
a megbilincselt és igen legyengült állapotban levő Imre, és a szervezésben
segítő Grespik kolléga. A rendőrség, korábbi ügyekből már ismert, harcedzett
jogász képviselői már a tenyérnyi kis tárgyalóteremben ültek a tárgyalásvezető
bíróval együtt, a lejátszásra kész videó és televízió beállítva a sarokban.
Ekkor vehettem át feljelentést, amely tartalmazta, hogy egyáltalán mi
a "vád" Kocsi Imrével szemben. A bíró közölte, hogy csak a hozzátartozók
és néhány barát jöhet be, a sajtótól senki, mert a folyosón zajló, előzetes
letartóztatással kapcsolatos ügyek érintettjeinek személyiségi joga ezt
nem engedi meg, illetve ő sem járul hozzá, hogy róla fénykép vagy felvétel
készüljön.
Bejelentettem, hogy amíg a sajtó képviselői és a lent megjelent hallgatóság
nem vehetnek részt és közérdeklődés miatt egy nagyobb tárgyalótermet nem
kapunk, addig nem kezdünk neki a tárgyalásnak. Erre az első válasz az
volt, ha ez nem tetszik, akkor kirendelt védővel folytatja le a tárgyalást.
Hosszas egyeztetés után végül azonban kompromisszum alapján 15 fő bejöhetett,
túlnyomórészt a sajtótól, a sajtósok azonban kép és hangrögzítő eszközt
nem hozhattak magukkal, csak tollat és jegyzetfüzetet. Megállapodtunk
abban is, hogy legfeljebb négy tanú meghallgatását indítványozhatjuk,
a rendőrség két tanú meghallgatására jelentett be igényt. Villámgyorsan
ki kellett választanom a legmegfelelőbb tanúkat, majd 11 óra körül még
lementem az aulába, hogy közöljem az ott még mindig kitartó szimpatizánsokkal,
hogy nem tudnak sajnos bejönni és várják meg türelemmel e tárgyalás végét,
amely már ekkor sejtettem, hogy a késő délutánba fog nyúlni.
A tárgyalás elején Imre hiába kért orvosi vizsgálatot rosszulléte miatt,
csak arra kaptunk ígéretet, hogy ha olyan lesz az állapota akkor mentőt
fognak hívni. Imre ennek ellenére rendkívül összeszedetten és logikusan
adta elő vallomását, részletesen kitérve a tavalyi koccintás történelmi
előzményeire, illetve a demonstrációval kapcsolatos minden lényeges körülményre.
Fordulatos, kemény, mindvégig óriási koncentrációt igénylő tárgyalás zajlott,
amelyet a bíró szakmailag kifogástalanul vezetett, mindenkor biztosítva
a nyilatkozattétel és kérdezés lehetőségét mindegyik fél számára. Végül
két rendőr tanú és három civil tanút hallgatott meg a bíróság, továbbá
megtekintettük a készenléti rendőrség által készített videofelvételt,
illetve a szintén képi bizonyítéknak szánt tv2 híradó felvételt, amely
a felvezetőjében mindjárt szakmailag helytelenül engedély nélküli demonstrációról
beszélt.
Végül a Budai Központi Kerületi Bíróság végzésével a Lelkiismeret'88 Csoport
bejelentett, de 2003. december 1-én a rendőrség által jogellenesen feloszlatott
rendezvényén elkövetett rendzavarás szabálysértésének gyanúja miatt gyorsított
eljárás keretében bíróság elé állított Kocsis Imre elnök ügyében több
mint hét órás tárgyalást követően megszüntette az eljárást, védencemet
figyelmezetésben részesítette és a perköltség megfizetésére kötelezte,
bár perköltség ténylegesen nem merült fel. .
A bíró a indokolás során világosan elismerte, hogy vitatható
és jogértelmezés kérdése, hogy be volt-e tiltva a tüntetés, és szerinte
könnyen lehet, hogy nem. Nem is abban állapította meg a rendzavarást,
hogy tiltás ellenére tüntetett, hanem abban, hogy nem ment haza, amikor
a rendőrség erre felszólította. És ez nagy különbség.
A végzés ellen fellebbezést jelentettünk be, az tehát nem
jogerős, tekintettel arra, hogy álláspontunkkal ellentétben a bíróság
a rendzavarás elkövetését megállapította, bár sem a rendőrség által kiszabni
kért legfeljebb 60 napi elzárást, sem pénzbírságot nem látta szükségesnek
alkalmazni a cselekmény csekély tárgyi súlya és Kocsis Imre személyi körülményeire
tekintettel. A másodfokú döntés hátrányosabb jogkövetkezményt már nem
állapíthat meg, mert a feljelentő számára nem volt lehetséges a fellebbezés.
Ezzel két hónapja lezajlott Kvassay hídi események miatti eljárásokat
követően - akkor mint ismeretes 10 személyt vettek őrizetbe és állítottak
bíróság elé be nem jelentett demonstráción való részvétel vádjával, azonban
a csepeli bíróság mindegyikükkel szemben megszüntette az eljárást - ismét
egy nagy közérdeklődés által figyelemmel kísért ügyben vallott kudarcot
a rendőrség azon szándékának megvalósításában, hogy a gyülekezési jogot
jogszerűen gyakorló, illetve azt meg sem kísérlő személyeket szigorú büntetésben
részesíttessen.
A rendőrség tanúinak - a helyszíni parancsnok-helyettes, illetve a Készenléti
Rendőrség helyszíni egységének parancsnoka - vallomása egyértelműen rávilágított
arra, hogy már a részükre adott felsőbb parancsnoki eligazításon a tévesen
betiltottnak minősített rendezvény feloszlatására kaptak és adtak utasítást
függetlenül annak menetétől, a közlekedésre, köznyugalomra gyakorolt tényleges
hatásától. Vallomásukból az is kiderült, hogy a gyülekezési jogról szóló
1989. évi III. törvény 14. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés tilalma
ellenére feloszlathatónak tartanak egy gyülekezési törvény hatálya alá
tartozó rendezvényt, ha a bejelentett létszámhoz képest többen jelennek
meg a helyszínen.
Amint ismeretes a Lelkiismeret'88 Csoport 2003. november 24-én bejelentett
rendezvényének a megjelölt időben és helyen történő megtartását a BRFK
megtiltotta, amely döntést a Fővárosi Bíróság helyben hagyott. (Fontos
megjegyezni, hogy a BRFK határozata és annak helybenhagyása mindenképpen
jogsértő, mivel a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. §
(1) bekezdése szerint a rendőrség, ha fennforogni látja a törvényben megjelölt
valamely sérelem lehetőségét - népképviseleti szerv vagy bíróság működésének
akadályozása vagy közlekedés rendjének aránytalan sérelme - akkor a bejelentett
rendezvény megjelölt helyen vagy időben való megtartást tilthatja csak
meg, de nem egyszerre mind a kettőt ! Másrészt a helyszín és útvonal ismeretében
a teljesen komolytalan "közlekedési rend aránytalan sérelmére"
hivatkoztak, dacára annak, hogy a helyszínek nem érintettek közutat.)
A fenti jogellenes megtiltás miatt a Lelkiismeret'88 Csoport 2003. november
28-án három új rendezvény tárgyában tett szabályszerű bejelentést, amelyek
a létszámot, az időpontot és a helyszínt illetően nem egyeztek meg a betiltott
rendezvénnyel. Ezen bejelentésekre a BRFK nem alakszerű megtiltó határozatokat
hozott, hanem egy levélben tudatta, hogy nincs módja tudomásul venni a
bejelentéseket.
Ez a levél nem minősül az új rendezvények tekintetében alakszerű és jogorvoslattal
támadható megtiltó határozatnak, így összegezve az a lényeg, hogy a három
újonnan bejelentett rendezvény nem minősülhetett betiltott rendezvénynek,
azok feloszlatására jogszerűen nem kerülhetett sor, és ezért nem követhette
el senki emiatt a rendzavarás szabálysértését.
A védelem tanúi egyöntetűen nyilatkoztak arról, hogy kihívóan közösségellenes,
mások megbotránkoztatására alkalmas, garázda magatartást senki nem valósított
meg a résztvevők vagy bámészkodók közül, tehát ezzel bizonyítást nyert
az, hogy rendzavarást a résztvevők nem valósítottak meg, ennek hiányában
pedig a Szabálysértési tv. 142. § (1) c. pontja szerinti szabálysértés
elkövetésének megállapításához szükséges egyik lényeges tényállási elem
nem áll fenn. A tanúk azt is nyilatkozták, hogy a békés céllal összegyűlt
személyekkel szemben fellépő rendőrség zavarta meg a rendet és okozott
sokak számára megbotránkozást.
A védelem megkeresésére a Budapest Kongresszusi Központ rendezvényigazgatója
írásbeli és a bírósághoz becsatolt nyilatkozatott adott, amely szerint
a rendőrség feljelentésével ellentétben nekik nincs tudomásuk arról, hogy
a december 1-ejei hangversenyre érkező közönséget a rendezvény megzavarta
vagy megbotránkoztatta volna.
Megdöbbentő adalék az ügyben az egyik tanú által elmondott jelenet, amelynek
során egy bőrkabátos személy az esemény közelében elkezdte heccelni, uszítani
a rendőrökkel szemben az ott álló embereket.Miután azok ennek hatására
ténylegesen "beszóltak" a rendőröknek, a készenléti rohamrendőrök
körbevették őket, a bőrkabátos ekkor elővette igazolványát megmutatta
azt az intézkedésbe lépett rendőröknek, őt nem bántották, majd sorban
megmutatta nekik, hogy kikkel szemben alkalmazzanak elfogást, amit kíméletlenül
végre is hajtottak. A régi jól bevált "agent provocateur" intézménye
tehát ismét működésbe lépett, de ezúttal lelepleződött. Sajnos így is
működik ma a közrend és társadalmi rend megőrzéséért felelős, az adófizetők
adóforintjaiból elvileg ebből a célból fenntartott rendőrség.
A december 1-ejei feloszlatás jogellenességének megállapítása érdekében
a gyülekezési törvény alapján legkésőbb december 16-ig keresetet fogunk
benyújtani. Az ebben a perben születendő jogerős ítéletig kérni fogjuk
Kocsis Imre másodfokra, a Fővárosi Bíróságra került szabálysértési ügyének
felfüggesztését. A jog eszközével megint sikerült viszszaverni az alapvető
emberi jogok és alkotmányos alapjogok elleni, nyilvánvalóan a hatalom
által motivált rendőri fellépést, nem először, de vélelmezhetően sajnos
nem utoljára.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
Európa jogi szakjogász
Iroda: H-1095 Budapest, Gabona u. 10. II. em. 1.
Tel: (36-1) 216-3088, Tel/fax: (36-1) 216-2261, mobil: (36) 20-916-5230
E-mail: drgaudi@drgaudi.hu http://
www.drgaudi.hu